Ezekről hallani lehet. Magam sem tudom milyen az egyik és milyen a másik...”majdnem szerelem....?” Szerelmesnek lenni...Boldognak, fennhéjázónak(?) , állandóan a másikra gondolni, hiányolni ha nincs veled, már csak megkopott emlékekből idézem fel milyen érzés is ez. De azt hiszem, hogy azalatt az idő alatt, amíg szerelmesek vagyunk, úgy érezzük, hogy ezáltal mások fölé emelkedünk. Hiszen valakinek mi jelentjük a világot...vagy valami ilyesmi. Nehéz szavakba önteni, mégis összetéveszthetetlen és mindenki számára ismert érzés ez. Olyankor boldogok vagyunk és csak ez számít. Még visszaemlékezni is jó rá.

Ma ültem a buszon, épp az uszoda felé tartottunk, amikor felszállt két lány. Beszélgettek. Az egyik azt mondta , hogy szereti is a barátját, meg nem is. Erre a másik azt válaszolta, hogy érti és hogy tudja milyen érzés ez. És én csak ültem ott és hallgattam, bíztam benne , hogy tovább folytatják a csevelyt és valami konkrétum is elhangzik arra vonatkozóan, hogy lehet az ember majdnem szerelmes. Ilyen régen volt már? Hogy ez számomra már nem is világos? Persze, ha egy kapcsolat elkezd kihűlni, akkor a korábbi szerelem jobb esetben átalakul ragaszkodássá, de akkor sem érezzük azt, hogy szeretjük is a másikat , meg nem is.

Azt mondják a szerelem bonyolult, szerintem mi emberek tesszük azzá. A szerelem a világ legtermészetesebb, legszebb, de ugyanakkor legfájdalmasabb dolga is. Szeretni és szeretve lenni....Mindenki számára elérhető, de ha nem vigyázunk könnyen elveszíthető. Érzés, ami nem hasonlít semmi másra, összetéveszthetetlen és megmásíthatatlan. S ha egyszer bekopogtat, kizárt, hogy ne ismerjük fel.