Ülök a szobámban és ez a szám szól, a 67-es út. Nem tudom miért. Ilyen zenét a szüleim korosztálya hallgat, bár ami ismeretlen nem kell hogy feltétlenül "rossz" legyen. 1987-es szám...még meg sem születettem akkor, most mégis ez szól. 2 nap van a szülinapomig, tavaly valahogy máshogy volt. Pont ilyenkor voltam beteg, de vártam a szülinapomat. Most meg rohan az idő és itt vagyok egyedül...megint.
...Igen a 67-es út, az...Egyszer valaki azt mondta, csak akkor jön az új, ha már nincs a régi, mert el kell felejtened a múltat, hogy lehessen jövőd. Csak sajnálom, hogy ez nem ilyen egyszerű, de lehetne az is. Elvégre is, minden csak akarat kérdése, olyan mint leszokni a cigiről, elfogadni önmagad, vagy elengedni valakit, aki már amúgy sincs veled.
Nos igen; hazudhatod azt magadnak, hogy már nem így van, de így van. Gyűlölheted az eszeddel, de ha mélyen a szívedbe nézel, igen, ott belül, mit érzel? Nos én erre gondoltam, mikor a 67-es utat hallhattam, és nem kellett mondanom semmit, hogy mit érez a szívem. Kifolyt a könnyem és tudtam a választ.

naplórészlet; 2007.02.25