Szeretném megfogalmazni az érzést magamban, de nem tudom mi is ez pontosan. Egyszerűen, ha csak arra gondolok mi lenne, ha már csak egy napom lenne ezen a földön... akkor is így élnék?
Eddig azt hittem jó ember vagyok, de azt sem tudom mi az a jó ember pontosan...egyszerűen csak ha végig tekintek egy átlagos napomon rájövök, hogy sok helyzetben máshogy kellett volna tenni, hogy más lett volna helyes hozzáállás. A legtöbb reggelen, amikor felkelek eldöntöm, hogy ez a nap más lesz, és csalódottan látom a nap végén
, hogy megint nem sikerült. Úgy kéne élni, hogy annak értelme is legyen. Napok, hetek, talán évek múlnak el úgy, hogy semmi nem változik jobb irányba. Érzem, hogy én nem így akarok élni, de mégis elveszek a mindennapokban Ez most olyan panaszosan hangzik, holott nem ez volt a célom. Mindenem meg van, amire szükségem lehet, csak magamat nem találom rendesen. Annyi mindent máshogy kéne tenni, mégis ugyan azokat a hibákat követem el újra és újra....még mondhatom, hogy útkereső vagyok, de olyan gyorsan elrepül az egész élet. Talán ma még elég hajtani a mókuskereket, egyik célt a másik után, talán ez most még nem is baj, nem baj, ha nincsenek olyan sokan mellettem, nem baj, ha nincsen, aki fogja a kezem, de mi lesz, ha ez a helyzet áll majd fenn 25? 35? 40?! évesen is? Ha akkor is csak a célok, az önmegvalósítás lesz a fontos, és nem az, hogy valaki várjon otthon a nap végén? Félek saját magamtól, egy jó ember nem ilyen...
Ma csináltam egy fotót a nagymamámról, amikor megmutattam neki a reakciója a következő volt: „Hogy megöregedtem” és ha megnézem azt a képét, amin csak 18 éves láthatom, hogy mennyire hasonlítok rá. De egy nap, ha úgy kell lennie, én leszek ennyi idős, és őszintén boldog lehetek, ha ilyen tartalmas és boldog életem lesz, mint neki volt/van. Persze neki is át kellett esnie számtalan nehézségen, de hihetetlen mennyire jó ember tudott maradni. Nem tudom, hogy én tudok-e majd ennyire jó ember lenni...és akkor azt hiszem definiáltuk is milyen a „jó” ember...ők vesznek körül...jó lesz értékelni.
