Annyiszor érzem, hogy valami még kell, hogy valami most kell....kell, hogy több legyen.

Milyen jogon érzem ezt? Mindenbe csak belekezdek, nem is tudom van-e valami amit igazán akartam és azt véghez is vittem volna...azt hiszem nem sok ilyen van. Elég szomorú, hiszen annyi minden lehetne még. Meg kell változnom,..rengeteg hiba...

A legnagyobb baj, hogy nem tudom mit is kezdjek magammal. Semmilyen téren nem vagyok tisztában ezzel az egésszel. Nem, hogy a jövőmmel, még a jelenemmel sem. Magam sem tudom, hova is tartozom igazán. Rossz érzés. Munkát tervezek a nyárra, nyelvtanulást, sportot, zenét...gitárt, mosolyt az arcomra...végre. Szeretném megtalálni magam, hinnem kell, hogy helyem van a világban. De a legtöbbször minden annyira szürkének tűnik,és bármennyire is ki akarok törni, nem sikerül.

Minden olyan, mint máskor. Megszokott és monoton. Itt gubbasztok az ágyam előtt, megy az msn, de hogy minek? Senkivel sem beszélek. A legtöbbször könnyebb csak ülni és elmélkedni (ami nem is lenne olyan rossz) , de ma egésznap csak ezt tettem. Holott tudom, rengeteg a tanulnivaló és ha nem kezdek bele, nem fogom bírni. Éncsak...igazán nincs is csak. Mindig máshol jár az eszem, és nem tudok figyelni. Szörnyen magányosnak érzem magam. Főleg, hogy körülöttem mindenkinek „jobb”. Hiányzik Ő, és ezért szégyellem is magam. Milyen jogon? Nincs miért hiányozzon. Volt ami volt, felesleges azon tépelődni, hogy több/ más is lehetett volna. Így alakult és vége. Az eszem pontosan tudja, mégis valami miatt itt van előttem a laptop bekapcsolva, és ha nem lenne online, már én is aludnék. Tudat alatt várok, nem is értem mire. Olyan nyilvánvaló lenne az egész. Kívülállóként régen érteném miről is szól, de így, hogy én ülök itt, valahogy minden bonyolultabb, minden reménysugár élesebb és azt érzem nem akarom feladni. A rossz hír csupán csak annyi, hogy ez már rég nem rajtam múlik.

naplórészlet, 2009.03.02.